Négy napraforgós falusi vendéglátóhely.Négy napraforgós falusi vendéglátóhely.Négy napraforgós falusi vendéglátóhely.Négy napraforgós falusi vendéglátóhely. Vackor Vendégházak

A saját házunkban folytatott négy évi falusi vendégfogadás tapasztalatait összegyűjtve építettük fel a Vackor vendégházakat, melyek a falu legmagasabb pontján, egy közös, 4000 m2-es, szépen parkosított telken állnak.
A pihenőkertből körbetekintő vendégeink délre falucskánk látképét és az ebből kimagasló templomtornyot látják, de a távolban még a Villányi-hegység világos szikláit is észrevehetik.
Északnak fordulva a házaktól csupán pár száz méterre a Jakab-hegy nevezetes sziklái tekintenek le, majd 600 m magasságból mesélve el, a Babás szerkövek történetét.
Keletre a szomszéd telken az Önök háziasszonyának és családjának fenyőkkel körülvett házát látják. A szomszédság is lehetővé teszi, hogy vendégeinket igazán családias vendéglátásban részesítsük. Ugyancsak ezt szolgálják az összkomfortos, praktikus elrendezésű és felszereltségű vendégházaink is.

Az egyik ház a
Vackor:
130 m2-es, 4 szobás (2-2 ággyal), pótágyazható, jól felszerelt konyhával (gáztűzhely,mikrohullámú sütő, hűtő, kávé- teafőző), étkező-nappalival (tv, műholdvevő) 2 tusoló, 2 wc-vel.

a másik két ház
a Vackorka,földszintje és tetőtere, melyek különálló, külön bejáratú lakások, valamint a Kis Vackorka:
48 m2-esek, 2 kisebb szoba (2-2 ággyal), jól felszerelt konyhával, pótágyazható étkező-nappalival (tv, műholdvevő, mikrohullámú sütő, hűtő, kávéfőző) tusoló, wc.

Mindhárom lakáshoz külön terasz tartozik, kerti bútorokkal.

Szolgáltatásaink:

  • A kertben hinta, homokozó, nádkunyhó, "magasles", pancsoló, lengőteke, tollaslabdaháló,
  • napozó és hintaágy, kerti tusoló,
  • grillező, nyársaló (bográcsok, nyársbotok),
  • parkoló, kennel a négylábú kedvenceknek.
  • Előzetes megbeszélés alapján reggeli vagy félpanziós étkezés.
  • Üdülési csekk elfogadása.
  • Gyermekkedvezmény életkortól függően.
  • Bababarát szolgáltatás.
  • Pécsről vonatnál, busznál vendégvárás szállítás.
  • Régi bútorokkal és tárgyakkal berendezett pincénket vendégeink megnézhetik és használhatják is.
  • Vásárolható háziméz és férjem által készített különböző konyhai faeszközök.

    Az a szándékom, hogy felkeltsem érdeklődésüket az egész évben nyitvatartó Vackor Vendégházak iránt, mert úgy gondolom, hogy a nálunk vendégeskedő családok, baráti társaságok tartalmas, szép élménnyel, visszaváró vendégszeretetünkkel távoznak majd tőlünk.

    Várlak téged kedves Ismerős és Ismeretlen!